Happy Halloween

This week was pretty normal-like...we are gradually exploring the city and steadily looking for work. We are on a zero discretionary-spending budget, kind of like backpacking except no alcohol. Here is something that every mother wants to read: Your son is now Living Clean - no alcohol, cigarettes, etceteras (raise your hand if you didn't know that noun has a plural).

The endless shopping scene has already worn thin, but there are other things to get out there and do. Probably this weekend will be a good time to visit the Botanical Garden, or go explore the outer suburbs, no decision has been made yet.

We will try to find a Halloween party for Saturday night, luckily we have a great and cheap costume idea: a couple of white aprons and a bit of flour on our faces to be bakers. If that comes together, we will definitely have some fun pictures.

More later, man I love this blog format :)

Ázsia legdélebbi pontjáról

Elgondolkoztam, kicsit keveset szóltam eddig, magáról Szingapúrról. Most, hogy az első sokkokon már túlestünk, mesélni azt már tudok…

Az első rész, kicsit a szingapúriakról:

Igen sokfélék, színes a paletta, a legszembetűnőbb két népcsoport a kínaiak és leszármazottaik illetve az indiaiak. E kettőt nyílva könnyű megismerni, de az én szemem még nem elég tapasztalt kiszűrni a pontos hovatartozást külső alapján maláj vagy thai, vietnámi vagy sem, hát még nem megy, a fehérek esetén persze nem így van, csak meghallod az akcentust és már meg is van. J Amire viszont büszkék a helyiek, hogy ennyi fajta hagyomány és irányzat között mindenki harmonikusan és békésen megtűri a másikat. Nincsenek protestáns megmozdulások és kirohanások, egymás kölcsönösen elfogadják, ünnepeikről megemlékeznek pl.: most hétvégén, okt. 25-26., kezdődött a hindu világ legnagyobb ünnepe a deepavali, annak ellenére, hogy ez az indiaiak ünnepe, az egész ország hétfőn szünnapot tartott.

A különböző népcsoportoknak vannak, városrészei, ahol nagyobb gyakorisággal ütközöl beléjük, de ez teljesen természetes is. Little India, Chinatown és sorolhatnám. Mégis nekem olyan érzésem van, hogy az utca embere azért csak a kínai vonal. Mike-kal elmélkedtünk, hogy milyen lehet itt a faji keveredés és mivel nem nagyon láttunk példát vegyes párokra, hát megkérdeztünk egy ittenit a kérdésről. Michelle azt mondta, hogy sok esetben előfordul, hogy indiai és kínai egybekel, ahol általában a nő a kínai a férfi pedig az indiai. Viszont a hithű muzulmán már más, mert „jobb nem elkezdeni” mondja ő, hiszen akkor a nem muzulmánnak kötelező megtérni és betartani a szigorú szabályokat, ami láthatóan visszatartó erő.

Az emberek maguk is nagyon nyugodt, kiegyensúlyozott képet adnak, mindenki nyitott és barátságos, amint beszédbe elegyedsz velük. Angol az anyanyelv, de igen erős ázsiai akcentussal, hiába a próbálkozás, maguk között, azért a saját nyelvüket szeretik használni, legyen az mandarin, hindi, tamil, urdu, maláj stb. Sokszor hallani viszont, hogy a kicsik szüleikkel angolul beszélnek.

Az időjárás miatt mindenki műanyag papucsokban és szandálokban futkos, hisz bármelyik órában elkaphat a trópusi vihar, és akkor ez a legcélravezetőbb. A cipők egyébként olcsónak mondhatók, pár pántos egész csini darabok 12-19 dollártól indulnak. (120-kel szorozni, ha nem ilyen rossz az váltás, mint most J ). Az biztos, vietnámi papucsból a boltokban nincs hiány!

Az öltözködés lenge, abszolút nem hivalkodó, itt is dívik a csit-csat csilliog-villog vonal, amit én otthon sem szerettem, és itt sem leszek kedvelője.

Mike-kal fel voltunk jó előre készülve, hogy az egész ország fejlettségükből fakadóan igen komoly és nagyon udvarias, hmm nem ezt tapasztaljuk, vagy inkább ezt is azt is.

Jó példa a metró, üveggel védett a peron és az ajtóknál felfestett nyilak mutatják, hogy középen történik a kiszállás, jobb és baloldalon az ember vár, hogy miután ez befejeződött, csak azután tömörül a szerelvénybe. Meglepve tapasztaljuk, hogy ez nap, mint nap, bizony nem valósul meg, vagy épp egy ember meglök az utcán, a boltban, hmm nem kérnek elnézést, tán észre sem veszik...?

Ami viszont vitathatatlan, ez az ország a kiskereskedelem fellegvára, olyan hihetetlen tobzódás van vásárlás és étkezés tekintetében, hogy szavakat nem találni. Mi nem vagyunk, az az úgy mondd „vegyél-vegyél-vegyél” típus, ez által nem sok keresnivalót érezzük a számtalan bevásárló komplexumban, de hát a légkondicionálásért kiéhezve és a kíváncsiságtól hajtva betérünk szépen mi is ezekbe a szentélyekbe. Kíváncsiság a tekintetben van bennünk, hogy tényleg itt is az van, mint a másik százban, és a válasz igen és ez látványosan nem zavar senkit.

A legtöbb bolt nyilván ruhákat kínál, de szép számmal vannak táska, cipő, játékboltok, sok az ékszerbolt, a mozi körül a makett bolt (ember nagyságú Terminátorral és társaival) és persze az éttermek, amik a mi kalkulációnk szerint átlagosan, 80%-os telitettséggel üzemelnek. Igaz, hogy ebben az országban fele annyian laknak, mint hazánkban, de én mégis kétszer annyinak érzem őket?!

Nem tudom, hogy ez korunk sekélye-e vagy tényleg ez ennyire fontos, de a szingapúri ember bizony kedveli a kis márkajelzéseket. A márkák abszolút nyertese, Louis Vuitton, vitathatatlanul viszi a pálmát, az itteni hölgyek mindent megadnak, hogy ezen ékszernek minősülő táskák himbálózzanak a karjukon, csak egy példa:

Igen az emberek sorban állnak a folyosón, hogy bemehessenek a boltba!

Még nem sikerült igazán megfejteni, hogy mivel is tölti egy itteni az idejét, mert amit láttunk még nem győzött meg, vagy inkább nem fogadjuk el. Létezik, hogy a shoppinggal?

Először azt hittük, hogy vicc, de még azért kételkedünk, de lehet, hogy a vásárlás itt a fő?? Az első sokat sejtető megnyilvánulás számunkra az volt, mikor az itteniek a környező országokat nem látványosságuk, kultúrájuk, lakosaik teszem azt strandjuk stb. alapján listázták, hanem a vásárlási lehetőségek alapján. Ez a verseny még nem lefutott, az állásról még később szólni fogok!

Attention / Figyelem

Please, view our picasa webalbum, details on the right hand side. :) This time it will work.

Felhívám figyelmeteket, hogy picasa albumunk címe a jobb oszlop tetején elérhető! :) Most tényleg működik is!

Durian - a gyümölcsök királya / Durian tasting

Ma délután barangoló körútra keltünk, itt a környékben szerettünk volna egy nagyot sétálni, hogy kiszellőztessük a fejünkből az egész napos állás böngészést. Elég messzire is jutottunk, közben meg is álltunk egy kis vacsorára. Kagyló pörköltnek nevezném, amit ettünk természetesen az elmaradhatatlan rízzsel és némi zöldséggel. (2,70 dollárt fizettünk érte, ami 320FT !!!!) Ragyogó volt, és milyen olcsó… J

Ahogy haza vettük az irányt egy helyen felfigyelünk fényre és árusokra, közelebb mentük, és megláttuk, igen ők azt árulják…

…de mit…

Van ez a növény, némelyek gyümölcsnek merik nevezni, DURIAN (durien).

Szingapúr első számú gyümölcse oly annyira, hogy megihlett már építészeket is:

Közelebb mentünk és az eladó volt oly nagylelkű, hogy az amúgy 6-8 dollárt kóstáló nyalánkságot ingyen, ízlelőbimbóink kárára, megengedte megkóstolni. Kérem szépen, Mike-kal átestünk tűzkeresztségen, most már biztosan tudjuk, Szingapúrban vagyunk.

Ez a növény, ez büntetés…. huuu szerintem ilyen gyalázatos íz még nem volt a szánkban, képzeljétek el ezt a gyümölcsöt ilyen puha képlékeny izé, ami sárga. Ahogy „letörsz” egy darabot ilyen sárga krémszerű folyadékja is van, és amikor a szádba veszed, hát ilyen fűszeres hagymás szörnyű íze van.

Gyalázatos!

Ja, azt nem is említettem, hogy még a metróra sem lehet felvinni, mert olyan elviselhetetlen szúrós szaga van, hogy az emberek lelki nyugalmát megbillentené. J

Megfogadtuk: Először, és utoljára!

**************************************************************

I will keep this one short because I have to go brush my teeth again.

Whilst on an otherwise enjoyable evening stroll in the suburban neighborhood of Hougang, Imola and I came across a typical example of Singapore culture: the Durian seller. Don't fall for the hype, it really doesn't smell that bad...but it tastes like ass. Well, mustard, and then ass.

The shopkeep was very nice, and granted us a free sample after we badgered him a bit and it was obvious that A) we weren't going to buy a whole one, and B) we had no idea what a Durian really tastes like. He asked us if we want Sweet or Bitter, and I wisely chose "Sweet."

I suppose we knew all along that one day we would try Durian and that it would be gross, so we bravely scooped out a small mushy fingerload from the spiky husk. It has exactly the color and a lot of the texture of mustard, so I think that informed my decision-making process as I searched for a term which could describe this nasty fruit. Imola describes it as "spicy with an onion aftertaste."

We departed the stall and a bemused shopkeep, trying unnecessarily and in vain to relate to each other the sensation permeating each of our mouths. A visit to the first available drinks seller did not get rid of it, and the supremely unpleasant Durian-burps persist even now as I type this.

Better luck tomorrow...

Mennyibe kerül az élet(stílus)? / How much for a life(style)?

You may be interested to know how much "stuff" costs in one of the most developed countries in Asia. Answer: Not Much.

Prices in USD - "Total" does not include the mobile phone

*******************************************************

Mennyire drága a Singapore? Válasz: Nem annyira.

HUF Árak - A "total" a telefonon kivűli ár

Szingapúr …

Nem tudom, hogy ez jel-e, de olyan szerencsével indult az utunk Szingapúrba, hogy magam is alig hiszem. Kijelenteném, hogy ránk, NEM jellemző módon, nem néztük meg ellenőrzés céljából a jegyeinket, az indulás előtt.

Én emlékeztem, hogy 8-kor megy a gép, hm príma gondoltuk, hisz van idő Bankokban mindenféle dologra napközben és este pedig szépen elmegyünk a repülővel.
Hozzátenném, hogy bár nem szolgált rá Bankok a magatartásunkra, de úgy voltunk vele, hogy jobb biztonságban tudni az értékeinket, mint később sopánkodni, ha eltűnnének, ezért szépen mindent leadtunk a hotel széfjébe.

Komolyan, még csak ráutaló magatartást sem lehetett látni, hogy valaki bele akarna nyúlni a táskádba, méregetné a fényképezőgéped értékét… abszolút nem kellett félni sem nappal, sem éjjel. No de ne is térjek el a szarvas hibánk tárgyától, ugye a jegy is le volt adva, és nem feltételeztük, hogy tán Imolka nem jól emlékszik!

Mi szépen 17:30kor taxiba szálltunk, hogy szökőár esetén is még időben odaérjünk a 8-as géphez, mikor is, Mike-től elkérem a jegyet, hogy csak „bizti-ami-bizti” megnézem, az indulást és rá egy percre, meghűlt bennem a vér, kirázott a hideg, a szívem kalapált… és reszkető szavakkal közlöm Mike-kal, hogy a gép 18:15 kor megy!!!

Hát igen, taxival a reptér 45 perc volt, és én ezt a kis problémát 17:35kor vettem észre, és írták, hogy 17:40kor lezárják a checkolást. Hát gyászos volt a hangulat, én okoltam magam, hogy miért nem néztem meg, Mike meg magát, hogy mindent rám hagyott, és most még csak joga sincs mérgesnek lenni, szóval el voltunk keseredve.

Úgy döntöttünk, hogy menjük azért ki a reptérre és személyesen szerezzünk új jegyet, ahogy anyukám mondja „sosem tudhatod, hogy mi mire jó”. Így is lett, 18:18-ra, azaz 3 perccel a gép felszállta után érkeztünk meg, Mike berohant a gép kiírást nézni, én pedig kint a csomagokat intéztem. Mike jön kifelé örömtelen arccal, hmm gondoltam, ezt akkor lekéstük, de…..NEM, 1 ÓRÁT KÉSIK A GÉP! Így is sietősen kellett mindent intézni, csomag leadás, extra kilókért a sarc befizetést (jutányos volt, 7 kg=1150Baht=6000Ft) onnét az F5-ős kapuhoz kellett menni.

Bennem volt az ösztön, hogy szaladni kell (addigra az adrenalin szintem már bizonyosan ütötte a plafont) és igazam is lett az F5 –ös kapu kérem szépen a leges-leges-legutolsó kapu volt, egy örökkévalóságnak tűnt a futás. Majd egyszerre feltűnt a biztonsági ellenőrök asztala, ott persze fennakadtam a házi patikámmal, ami a táskámban lapult, és valami nem tetszett a másik táskámmal sem, így mindkettőt kipakoltatták… gondoltam, már csak ez kell nekem!

Addigra értünk az F5-ös kapuhoz, amire az utasok már megkezdték a beszállást, hu még beértünk mi is, de Mike-kal úgy néztünk ki mint két űzött vad és legalább úgy is éreztük magunkat!!! A konzekvenciákat levontuk, többé ilyen nem fordulhat elő.

72 hours in S'pore

We arrived at nearly midnight on Thursday night and the dust is finally settling now, Monday early afternoon. In the last three days we have:

• moved in to our shared house accommodation

neighborhood:

• bought all of our immediate household needs (soap, coathangers, etc.)
• signed a two-year contract for mobile internet (2Mbps)
• purchased a new Nokia mobile phone (50 USD)
• visited the shopping centers at Orchard Road, Harbor Front (VivoCity), Little India and our local mall, which is not small.
• Sampled Indian, Chinese, Singaporean, and Western food. Today we will try Malay cuisine.
• Visited with our friends here - Michelle, Sue, JJ, and Gavin. Geraldine couldn't come to lunch because of a family event.

We are lucky enough to already have friends in Singapore, and it is worth it to relate the story of how that came to be. Last November Imola and I were walking home from having a few drinks after work in Budapest, and we saw on the street a group of five young Asian tourists with maps and confused expressions on their faces. I correctly guessed that they were looking for the Youth Hostel which is in my building on the same floor. We walked the last few hundred meters together and began chatting with them by asking where they came from. At that time in 2007, Imola and I were seriously thinking about relocating to Asia and the most serious suggestion thus far had been South Korea. When we learned that they were from Singapore, we were very interested to know more about their country. We all met for drinks a couple of nights later and they told us quite a bit about the beautiful country where we now live. In the course of the last year, Imola and Michelle kept up regular correspondence by email. When everything was settled and we bought tickets to come, Michelle volunteered to house hunt for us and found the great place where we are now.

Our accommodation is a two-story house 15 minutes by subway outside of the Central Business District. In addition to our bedroom, there are two bedrooms each occupied by a second-generation Indian couple. Downstairs there is a smaller bedroom occupied by an Indian grandmother. There is a bathroom/shower both upstairs and downstairs, washing machine, full kitchen, and a large unairconditioned living room. It takes about five minutes to walk to the MRT (subway) station at Kovan. When it is raining, we delay our departure so as not to walk in the rain. So far we haven't had to wait more than 30 or 40 minutes for it to stop, so even if we are on the way home, it is pretty convenient to stop for a meal at the food court of the Heartland Mall before we walk back to the house.

Right now the main goal is to Find A Job. We have multiple good sources of job leads, but mostly we are scouring the Internet and local newspapers for opportunities. The most important thing to do is to get out there and meet people. One way I plan to do this is to enroll in a Mandarin Chinese class. I figure that if I take a liking to the language, it would significantly beef up my resume if I could say that I have even a basic understanding of the language. 75% of Singapore has Chinese heritage, so it is a great place to learn.

We are also taking time to be tourists, because hopefully we will be too busy to do such things in the coming months. First on the list is a trip to Sentosa, which was yesterday thwarted by inclement weather. We will keep trying. Instead, we spent several hours wandering around VivoCity, which is SG's largest retail shopping center (for now). My favorite shops at VivoCity were: Candy Empire, Carl's Jr. hamburgers, the huge bookstore, and the equally huge 100 Yen shop which was just like the ones in Japan. They also had a movie theater but we didn't recognize a single one of the several movies playing so we skipped that.

Later on today we may go back to Little India because there is a festival today which features fire-walking on a 4 meter long bed of coals. Very cool. Later this week there will be an event organized by the Hungarian Embassy to celebrate the October 23rd national holiday. We have sent an email to get on the guest list, and if we do attend then that will be an excellent networking opportunity for us. No reason why at least one of us shouldn't find a job opportunity through somebody there.

Final note: Imola is working on getting our picture galleries posted to this blog via Picasa, so look for that soon. We took tons of pictures of Bangkok, the malls here, and our house.

Bangkok Baby!

Mindenkit szeretnék megnyugtatni, élünk és virulunk itt Dél- Kelet Ázsia picinyke szigetén. No de ne is szaladjak ennyire előre…
Kezdem Magyarországról, az utolsó pár nap, amit otthon családi körben töltöttünk Mike-kal keserédes volt, mert erős tanúbizonysága volt ez a családi szeretnek, de pont e miatt pokoli kínnak éltem meg a búcsúzós pillanatokat, és ezekből bőven kijutott. Új Duna gyűlt össze a könnyeinkből.

A repülő út rövidke volt Budapestről Münchenig, csupán egy óra, ahol is tudtuk, hogy 4 órát kell várnunk a csatlakozásra. Szerencsére a csomagok Bankokig nem kellett törődni. Tekeregtünk a gigantikus reptéren, vicces volt, mint egy vég nélküli bevásárlóközpont. J Münchenből induló milliónyi gép miatt, a mi járatunk sokáig ki sem volt írva, majd mikor előbukkant, láttuk, hogy 18:40 helyett 20:00 az indulás, ami 20:40 lett barátok között is.

Viszont terminál 2ből el kellett jutni terminál 1be, ami azért nem volt ilyen egyszerű, ahogy ez hangzik, persze azért röpke egy óra alatt ez megoldható volt. Nordseeben falatoztunk még indulás előtt, ami jó ötletnek bizonyult, mert késésünkből kifolyólag, kb. 10 korul kaptunk vacsorát.
Minden esetre, így jól sült el, hogy 4-6 óránk volt rábukkanni a kapura, amit közben meg is változtattak, de nem vállalnám be ezt a repteret 1 óra átszállási idővel!!!
Utána jött a fincsi kis 9,5 óra repülés, Sopron fölött úgy rázott a gép, de azon gondolkoztam, hogy nem perecelhetünk le pont Magyarország felett… es így is lett, megkegyelmezett az anyaföld és elmehettünk szépen felette. Nem ment jól az alvás, 3-4 óra egyben kb., amit aludtam, Mike kicsivel többet, nem volt film, és az ülések szabványra akkorák voltak, mint a miket megszokhattunk az európai utakon. Nem vagyok túlzó, ha azt mondom, nem volt egy leányálom az út.

Pár adat, ami megmaradt az útról, hajnali 2kor láttam a monitoron, hogy Üzbegisztán körül vagyunk. Hajnali 3kor erős fényekre lettem figyelmes, nem lámpát gyújtottak, hanem a le nem húzott ablakokon árad be a fény, ez misztikus érzéssel töltött el, hmm a nagy Ázsia ébredezik. J Még érdekes volt számomra a tudat, hogy India felett vagyunk, kb. 4-4:30 korul. Szuper volt látni Kalkuttát, és a Gangeszt, amolyan barna valójában.

Bankokba érve első sokkk a csúcs szuper reptér volt:

Míg ügyes bajos dolgainkat intéztük a reptéren, kimentünk tesztelni az időt, és kellemesnek tűnt árnyékban, olyan langyos érzet, a páras sem tűnt szörnyűnek. Később mindez változott helyzettől, napszaktól függően, volt, amikor azt hittem, hogy egy sütőben vagyunk, néha égetett a nap, persze a légkondis helyek is mások vagy éppen az árnyékos, szellős teraszok, de egy szó, mint száz, azért ezt ki lehetett bírni. Kb 40-50 percre vagyunk a reptértől, a Viengtai szálloda környéke nyüzsgő, forgatag volt. Kérdeztétek a kulturális sokkjaimat, hmm pl: más ízű a víz, olyan kesernyés. Minden élő, olyan harapni valóan zöld. Félig víz áll a wc csészében….??? (Mike mondta, hogy ez az amerikai módi, hát én az európaira szavazok) Az emberek hihetetlen kedvesek es közvetlenek, mosolyognak…???

Mint, utóbb értesültünk róla, mi épp egy nagy buddhista ünnep kellős közepére értünk Thaiföldre, bár a 3. napon úgy éreztünk, hogy vagy a naptár minden egyes napja ünnep, vagy a helyiek vetítenek, hogy ezzel is fokozzák a város különböző pontjainak látogatását, amit ha lehet tük-tükkel tegyünk meg. Egy út kb. 20-100ig terjed, viszont ha ünnep van, akkor ugye 20, de a soför meg fog állni 1000 és egy helyen, ékszerész házaknál, varrodáknál, hogy kedves turista menj már be, csak 5 percre, mert közben ő a parkolóban álló tulajtól kap egy pecsétet, ami 150 Baht fizetést hoz. (45 baht = 1 euró = 250 ft) Az első napon ezzel nem is volt gond, de a 3. nap, már „no stopping” kikötéssel szálltunk be a kis kerekes tákolmányba. Ez a kis gépezet borzasztóan zajos és büdi. Hajmeresztő a KRESZ, vagy inkább annak teljes hiánya, de eddig meg egy koccanást sem láttunk. (balkéz szabály él)

Az egész város tele van buddhista templomokkal, buddhista szerzetesekkel, sok a macska és kóbor kutya, őket senki sem bántja, hisz itt hisznek a reinkarnációban!
Meghalt a király húga 3 hónapja es egy sokan vannak feketében gyászra való tekintettel, egyébként a rózsaszín a királynő, a narancs a király színe, így e kettőből akad bőven ruha.
Kaja abszolút kiváló, amivel sikeresen mellé- melléfogunk az az ételek chili tartalma, hmm rá kell jönnünk, mikor azt mondjuk, hogy csak kicsit csíphet, az igen relatív fogalom. Így napjában többször égettük le a nyelvünket és torkunkat. J
A szállodai reggeli furi kicsit, mert bár van ilyen fél igazi európai-amerikai mix étel, pl a Mike féle kis fluffy palacsinta, francia toast, meg corn flakes (nincs kakaó L) de ami ugyanígy felszolgálásra került, azok a sós levesek, helyi sült, rántott dolgok, ebédre való saláták, amikhez szinte közel se mentünk.
Ami felébresztette a vágyakozást, hogy vissza szeretnénk jönni, az a tudat, hogy 1100 Baht-ért, ami kb. 24 euró – 5-6ezer Ft/fő, el lehet jutni a vízi piacra, a tigris templomba és a Kwai folyóhoz.
(Tigris templom, az a hely, ahol az ember szabadon bóklászhat beebédeltetett tigrisek között és simogathatja, babusgathatja a kifejlett állatokat, illetve a kicsiket!!!!!! Lelkesedésünk kimagasló)
Egyik este összebarátkoztunk 2 brittel, ők aznap érkeztek, mint mi, es ők épp az egy évre a régióban tervezett utazásukat kezdték meg. Mennek Vietnamba, Laoszba, Kambodzsába, egy thai szigetre búvárkodni.... Ausztráliába, Új-Zélandra... , nagyon aranyosak voltak, egy élmény volt velők az este.

=============================================

We have arrived! Our hotel is in a great part of town, we saw a few temples today and are getting acclimatized to the weather.

There are three main flavors of life that I know: American, European, and Asian. Of all the three, Asian rocks the hardest. Life here is even more laid back than Europe, way more vicious than the States, and yet everybody is incredibly friendly.

Tomorrow's plan is to visit the water-market, where everybody shares the canals, and maybe another temple. Other great things: the beer, tuk-tuk rides, and clean swimming pools.

We are leaving on Thursday evening, and one of the first things we are going to do at our next tropical destination is to visit the island paradise of Sentosa. Please google some images to see where we are going :)

More from Singapore...