A mi kis Halloween partink!!!

A tegnapi napunk, sokban eltért egy átlagos munkakereső szingapúri naptól, egyrészről, mert részt is vettem egy állásinterjún, másrészről, mert bulizni mentünk…

Halloween idejét éljük, nem volt olyan nagy őrület a boltokban Halloween tekintetében, mint én számítottam, de Mike ajánlotta, hogy menjünk el bulizni, nemcsak azért mert ideérkezésünk óta ilyet nem tettünk, de azért is, hogy még egy lépéssel közeledjünk az itteniekhez.

Tegnap rekkenő hőség volt, egész álló nap, botanikus kertbe szerettünk volna ellátogatni délután, de úgy döntöttünk, hogy nincs az az orchidea, amit 35 fokos tűző napban szeretnénk megnézni. Hozzá kell tenni, hogy sok nap van egy héten, amikor nem süt kimondottan a Nap, 30 fok van így is, csak borult éggel, na a mai szombat már pont ilyen.

Ezért tikkadtan délután inkább a hűs szobát preferáltuk, délutáni alvásunk rekordos 2-2,5 óra lett, egy gyerek is megirigyelné, viszont ez nem jutott eszünkbe, de remek volt az esti programhoz. Az éjszakai program előtt ellátogattunk egy számunkra még új városrészbe, ami közel esett a központhoz, azt hittünk valahol ott majd találunk szórakozóhelyet. Végül nem így történt, egy itteni amerikai srác segítségét kértük, hisz neki már van ismeretsége, hogy hova lenne érdemes elmennünk, hogy valami jót fogjunk ki. Howl at the Moon, azaz A Holdat ugatóba… a név jónak tűnt, pláne a nap apropóján, egy kis utcát kell elképzelni a káros központjában, még a maga romantikája is megvolt, mert a zajos nagyvárosból ráfordulsz valami kicsi, keskeny, otthonos hangulatú helyre. A kis utca tömve volt székekkel az emberek ettek-ittak (itt nincs „6 után nem eszünk” divat) mulattak, az utca tele volt árkádos, lagúnás pálmafás, bambuszos elkerítésekkel. Borzasztó jó és érdekes hangulata volt már ennek is, de feljebb gyarmati korabeli kínai házak alján utcára nyíló vendéglők sora állt, tele emberrel, csomó köztük be volt öltözve valaminek, hu nagyon jó volt csak ott lenni is bámészkodni!

Úgy gondoltunk adunk egy esélyt a Howl at the Moon-nak, max 10 dollárt fizetünk, mint belépő, de azon felül nem, hát 35 volt fejenként, azaz 70 kettőnknek (8400Ft), amire azt mondtuk, hogy azért az már túl sok. Visszamentünk az utcára sörözgettünk, majd az amerikai srác ismét jelentkezett, rejtélyesen a jelszó: fenék pofa! Mike-kal csak nézünk, el-elnevetjük magunkat, hogy ez a srác csak szívat minket… hát egy életünk egy halálunk, ha működik, bemegyünk vele a szórakozóhelyre, ha nem hát haza indulunk. Ez olyan 23:30 körül volt.

Félszegen odasomfordáltunk a meglett korú kasszás nőhöz, Mike kimondja a varázsszót, a hölgy elneveti magát és nem hogy nem fizettünk 70 dollárt, ingyen bementünk 4 italjeggyel! Ok hát ez jól indult, gondoltuk! : )

Az italok kikérése egy örökkévalóság volt, de utána átmentünk a nagy terembe, ahol valami élő zene folyt, előre vágtuk magunkat tényleg az terem első egyharmadában voltunk, mellénk keveredett egy nagy, vagy 10 főt számláló „western” azaz itt élő fehérek csapata, mind 30 körüli volt, egy pár pedig a 60-hoz járt közelebb. Az emberek iszogattak, de az itteni ital árak miatt, az otthon oly gyakorta látható "agyvesztett" részeggel nem lehetett találkozni. Na de most jön a pláne, a zene!!!!!

Két zongora volt a kis színpadon, és négy előadó, két amerikai, egy angol és egy ausztrál 30körüli srác valami eszméletlen produkciót csinált. Nem ez volt életem első bulija, de én még életemben ilyen jól nem mulattam. Fantasztikus élmény volt.

Mesteriek voltak zongorán, és kis papírokon kérhetett a közönség bármilyen számot, és ők játszották. Minden dalt ismertek, ha kellett játszottak Metallicát, ha kellett Simon and Garfunkelt, Eminemet bármit tényleg bármit. Azonnal ahogy meghallották mit kérnek, már játszották és énekelték is, 1000 dalszöveg lehet a fejükben. Közben pedig játszottak a tömeggel, vicceket csináltak, ha kellett átköltötték a szöveget, amitől persze a padlón fogtad a hasadat a nevetéstől. Az emberek táncoltak, nevettek tapsoltak, énekeltek az előadó srácokkal, olyan hangulat volt, hogy WOW új fogalmat kapott a szórakozás számomra!!!!!!!

Hajnalban, mikor eljöttünk az utcán találkoztunk a brit sráccal és megtapsoltuk, mi azok akik a buszmegállóban vártuk az éjszakai járatot, ő meg mosolyogva meghajolt és megköszönte szerényen!!!

Szuper élmény volt, most már tudjuk, így utólag, még a 70 dollárt is simán megérte volna!

***************************************************

Mission Accomplished!

As shown in the video, we found a totally raging Halloween party at a great club! A big shout-out and Thank You to Nick here in Singapore who not only told us about this place, but hooked us up with the door password (Buttcheeks) which got us in for free with drink tickets.

Just in case you are familiar with the franchise, this was a Howl At The Moon club, which means that the party format is "duelling pianos and singalong." So if you like to sing (along), you will definitely have a fantastic time. They play mostly late '80s and all the '90s songs, anything upbeat, and it is all request-driven. As the night (Friday) was Halloween, they had a constant stream of monsters and video game characters traipsing across the stage. There was a proper costume contest, of course, which was won by an Asian chick dressed as a Bloody Nurse. Second place went to a guy that spent way too much money on a very convincing cosplay Predator costume with a very nice battle helmet. My favorite costume of the night wasn't in the contest, but luckily it is in the video above. Watch carefully at 30 seconds in, there he is in front of the stage...a spot-on Hunter S. Thompson.

Well we danced and sang until about 3:00, and then we had our first experience with the Singapore night bus system. As you could expect, that was quick, clean, and efficient. I like the night bus system of Budapest not only because it is comprehensive, but you get a real Road Warrior feeling being amongst the bums and trashed partygoers as the empty streets roll by and you have to watch your back in case somebody spills their last drink on you or some aggro drunk idiot wants to get crazy. Singapore must have some "rough around the edges" environments, but the night bus is not one of them.

We got a bit of sleep and were up and out the door by noon - on our way to today's big adventure at the MacRitchie Reservoir. Those are the great pictures above. Imola did all the camera work, including the monkey video. As you watch the video, keep in mind that we were within one and a half yards of that angry animal. It may not be clear on first viewing, but I did make a "cultural" mistake with the monkey which pissed him off and made him hop at me: I looked at him directly in the eyes (plus I was probably too close to him in the first place). We walked a further 10+ km after our early meeting with the monkey, but unfortunately we could not realize our destination because we arrived too late to cross the suspension bridge which closes at 5:00 sharp.


Anybody who comes to visit us can be assured of one day being set aside for the monkeys, lizards, fish, and forests of this beautiful national park.

Happy Halloween

This week was pretty normal-like...we are gradually exploring the city and steadily looking for work. We are on a zero discretionary-spending budget, kind of like backpacking except no alcohol. Here is something that every mother wants to read: Your son is now Living Clean - no alcohol, cigarettes, etceteras (raise your hand if you didn't know that noun has a plural).

The endless shopping scene has already worn thin, but there are other things to get out there and do. Probably this weekend will be a good time to visit the Botanical Garden, or go explore the outer suburbs, no decision has been made yet.

We will try to find a Halloween party for Saturday night, luckily we have a great and cheap costume idea: a couple of white aprons and a bit of flour on our faces to be bakers. If that comes together, we will definitely have some fun pictures.

More later, man I love this blog format :)

Ázsia legdélebbi pontjáról

Elgondolkoztam, kicsit keveset szóltam eddig, magáról Szingapúrról. Most, hogy az első sokkokon már túlestünk, mesélni azt már tudok…

Az első rész, kicsit a szingapúriakról:

Igen sokfélék, színes a paletta, a legszembetűnőbb két népcsoport a kínaiak és leszármazottaik illetve az indiaiak. E kettőt nyílva könnyű megismerni, de az én szemem még nem elég tapasztalt kiszűrni a pontos hovatartozást külső alapján maláj vagy thai, vietnámi vagy sem, hát még nem megy, a fehérek esetén persze nem így van, csak meghallod az akcentust és már meg is van. J Amire viszont büszkék a helyiek, hogy ennyi fajta hagyomány és irányzat között mindenki harmonikusan és békésen megtűri a másikat. Nincsenek protestáns megmozdulások és kirohanások, egymás kölcsönösen elfogadják, ünnepeikről megemlékeznek pl.: most hétvégén, okt. 25-26., kezdődött a hindu világ legnagyobb ünnepe a deepavali, annak ellenére, hogy ez az indiaiak ünnepe, az egész ország hétfőn szünnapot tartott.

A különböző népcsoportoknak vannak, városrészei, ahol nagyobb gyakorisággal ütközöl beléjük, de ez teljesen természetes is. Little India, Chinatown és sorolhatnám. Mégis nekem olyan érzésem van, hogy az utca embere azért csak a kínai vonal. Mike-kal elmélkedtünk, hogy milyen lehet itt a faji keveredés és mivel nem nagyon láttunk példát vegyes párokra, hát megkérdeztünk egy ittenit a kérdésről. Michelle azt mondta, hogy sok esetben előfordul, hogy indiai és kínai egybekel, ahol általában a nő a kínai a férfi pedig az indiai. Viszont a hithű muzulmán már más, mert „jobb nem elkezdeni” mondja ő, hiszen akkor a nem muzulmánnak kötelező megtérni és betartani a szigorú szabályokat, ami láthatóan visszatartó erő.

Az emberek maguk is nagyon nyugodt, kiegyensúlyozott képet adnak, mindenki nyitott és barátságos, amint beszédbe elegyedsz velük. Angol az anyanyelv, de igen erős ázsiai akcentussal, hiába a próbálkozás, maguk között, azért a saját nyelvüket szeretik használni, legyen az mandarin, hindi, tamil, urdu, maláj stb. Sokszor hallani viszont, hogy a kicsik szüleikkel angolul beszélnek.

Az időjárás miatt mindenki műanyag papucsokban és szandálokban futkos, hisz bármelyik órában elkaphat a trópusi vihar, és akkor ez a legcélravezetőbb. A cipők egyébként olcsónak mondhatók, pár pántos egész csini darabok 12-19 dollártól indulnak. (120-kel szorozni, ha nem ilyen rossz az váltás, mint most J ). Az biztos, vietnámi papucsból a boltokban nincs hiány!

Az öltözködés lenge, abszolút nem hivalkodó, itt is dívik a csit-csat csilliog-villog vonal, amit én otthon sem szerettem, és itt sem leszek kedvelője.

Mike-kal fel voltunk jó előre készülve, hogy az egész ország fejlettségükből fakadóan igen komoly és nagyon udvarias, hmm nem ezt tapasztaljuk, vagy inkább ezt is azt is.

Jó példa a metró, üveggel védett a peron és az ajtóknál felfestett nyilak mutatják, hogy középen történik a kiszállás, jobb és baloldalon az ember vár, hogy miután ez befejeződött, csak azután tömörül a szerelvénybe. Meglepve tapasztaljuk, hogy ez nap, mint nap, bizony nem valósul meg, vagy épp egy ember meglök az utcán, a boltban, hmm nem kérnek elnézést, tán észre sem veszik...?

Ami viszont vitathatatlan, ez az ország a kiskereskedelem fellegvára, olyan hihetetlen tobzódás van vásárlás és étkezés tekintetében, hogy szavakat nem találni. Mi nem vagyunk, az az úgy mondd „vegyél-vegyél-vegyél” típus, ez által nem sok keresnivalót érezzük a számtalan bevásárló komplexumban, de hát a légkondicionálásért kiéhezve és a kíváncsiságtól hajtva betérünk szépen mi is ezekbe a szentélyekbe. Kíváncsiság a tekintetben van bennünk, hogy tényleg itt is az van, mint a másik százban, és a válasz igen és ez látványosan nem zavar senkit.

A legtöbb bolt nyilván ruhákat kínál, de szép számmal vannak táska, cipő, játékboltok, sok az ékszerbolt, a mozi körül a makett bolt (ember nagyságú Terminátorral és társaival) és persze az éttermek, amik a mi kalkulációnk szerint átlagosan, 80%-os telitettséggel üzemelnek. Igaz, hogy ebben az országban fele annyian laknak, mint hazánkban, de én mégis kétszer annyinak érzem őket?!

Nem tudom, hogy ez korunk sekélye-e vagy tényleg ez ennyire fontos, de a szingapúri ember bizony kedveli a kis márkajelzéseket. A márkák abszolút nyertese, Louis Vuitton, vitathatatlanul viszi a pálmát, az itteni hölgyek mindent megadnak, hogy ezen ékszernek minősülő táskák himbálózzanak a karjukon, csak egy példa:

Igen az emberek sorban állnak a folyosón, hogy bemehessenek a boltba!

Még nem sikerült igazán megfejteni, hogy mivel is tölti egy itteni az idejét, mert amit láttunk még nem győzött meg, vagy inkább nem fogadjuk el. Létezik, hogy a shoppinggal?

Először azt hittük, hogy vicc, de még azért kételkedünk, de lehet, hogy a vásárlás itt a fő?? Az első sokat sejtető megnyilvánulás számunkra az volt, mikor az itteniek a környező országokat nem látványosságuk, kultúrájuk, lakosaik teszem azt strandjuk stb. alapján listázták, hanem a vásárlási lehetőségek alapján. Ez a verseny még nem lefutott, az állásról még később szólni fogok!

Attention / Figyelem

Please, view our picasa webalbum, details on the right hand side. :) This time it will work.

Felhívám figyelmeteket, hogy picasa albumunk címe a jobb oszlop tetején elérhető! :) Most tényleg működik is!

Durian - a gyümölcsök királya / Durian tasting

Ma délután barangoló körútra keltünk, itt a környékben szerettünk volna egy nagyot sétálni, hogy kiszellőztessük a fejünkből az egész napos állás böngészést. Elég messzire is jutottunk, közben meg is álltunk egy kis vacsorára. Kagyló pörköltnek nevezném, amit ettünk természetesen az elmaradhatatlan rízzsel és némi zöldséggel. (2,70 dollárt fizettünk érte, ami 320FT !!!!) Ragyogó volt, és milyen olcsó… J

Ahogy haza vettük az irányt egy helyen felfigyelünk fényre és árusokra, közelebb mentük, és megláttuk, igen ők azt árulják…

…de mit…

Van ez a növény, némelyek gyümölcsnek merik nevezni, DURIAN (durien).

Szingapúr első számú gyümölcse oly annyira, hogy megihlett már építészeket is:

Közelebb mentünk és az eladó volt oly nagylelkű, hogy az amúgy 6-8 dollárt kóstáló nyalánkságot ingyen, ízlelőbimbóink kárára, megengedte megkóstolni. Kérem szépen, Mike-kal átestünk tűzkeresztségen, most már biztosan tudjuk, Szingapúrban vagyunk.

Ez a növény, ez büntetés…. huuu szerintem ilyen gyalázatos íz még nem volt a szánkban, képzeljétek el ezt a gyümölcsöt ilyen puha képlékeny izé, ami sárga. Ahogy „letörsz” egy darabot ilyen sárga krémszerű folyadékja is van, és amikor a szádba veszed, hát ilyen fűszeres hagymás szörnyű íze van.

Gyalázatos!

Ja, azt nem is említettem, hogy még a metróra sem lehet felvinni, mert olyan elviselhetetlen szúrós szaga van, hogy az emberek lelki nyugalmát megbillentené. J

Megfogadtuk: Először, és utoljára!

**************************************************************

I will keep this one short because I have to go brush my teeth again.

Whilst on an otherwise enjoyable evening stroll in the suburban neighborhood of Hougang, Imola and I came across a typical example of Singapore culture: the Durian seller. Don't fall for the hype, it really doesn't smell that bad...but it tastes like ass. Well, mustard, and then ass.

The shopkeep was very nice, and granted us a free sample after we badgered him a bit and it was obvious that A) we weren't going to buy a whole one, and B) we had no idea what a Durian really tastes like. He asked us if we want Sweet or Bitter, and I wisely chose "Sweet."

I suppose we knew all along that one day we would try Durian and that it would be gross, so we bravely scooped out a small mushy fingerload from the spiky husk. It has exactly the color and a lot of the texture of mustard, so I think that informed my decision-making process as I searched for a term which could describe this nasty fruit. Imola describes it as "spicy with an onion aftertaste."

We departed the stall and a bemused shopkeep, trying unnecessarily and in vain to relate to each other the sensation permeating each of our mouths. A visit to the first available drinks seller did not get rid of it, and the supremely unpleasant Durian-burps persist even now as I type this.

Better luck tomorrow...

Mennyibe kerül az élet(stílus)? / How much for a life(style)?

You may be interested to know how much "stuff" costs in one of the most developed countries in Asia. Answer: Not Much.

Prices in USD - "Total" does not include the mobile phone

*******************************************************

Mennyire drága a Singapore? Válasz: Nem annyira.

HUF Árak - A "total" a telefonon kivűli ár

Szingapúr …

Nem tudom, hogy ez jel-e, de olyan szerencsével indult az utunk Szingapúrba, hogy magam is alig hiszem. Kijelenteném, hogy ránk, NEM jellemző módon, nem néztük meg ellenőrzés céljából a jegyeinket, az indulás előtt.

Én emlékeztem, hogy 8-kor megy a gép, hm príma gondoltuk, hisz van idő Bankokban mindenféle dologra napközben és este pedig szépen elmegyünk a repülővel.
Hozzátenném, hogy bár nem szolgált rá Bankok a magatartásunkra, de úgy voltunk vele, hogy jobb biztonságban tudni az értékeinket, mint később sopánkodni, ha eltűnnének, ezért szépen mindent leadtunk a hotel széfjébe.

Komolyan, még csak ráutaló magatartást sem lehetett látni, hogy valaki bele akarna nyúlni a táskádba, méregetné a fényképezőgéped értékét… abszolút nem kellett félni sem nappal, sem éjjel. No de ne is térjek el a szarvas hibánk tárgyától, ugye a jegy is le volt adva, és nem feltételeztük, hogy tán Imolka nem jól emlékszik!

Mi szépen 17:30kor taxiba szálltunk, hogy szökőár esetén is még időben odaérjünk a 8-as géphez, mikor is, Mike-től elkérem a jegyet, hogy csak „bizti-ami-bizti” megnézem, az indulást és rá egy percre, meghűlt bennem a vér, kirázott a hideg, a szívem kalapált… és reszkető szavakkal közlöm Mike-kal, hogy a gép 18:15 kor megy!!!

Hát igen, taxival a reptér 45 perc volt, és én ezt a kis problémát 17:35kor vettem észre, és írták, hogy 17:40kor lezárják a checkolást. Hát gyászos volt a hangulat, én okoltam magam, hogy miért nem néztem meg, Mike meg magát, hogy mindent rám hagyott, és most még csak joga sincs mérgesnek lenni, szóval el voltunk keseredve.

Úgy döntöttünk, hogy menjük azért ki a reptérre és személyesen szerezzünk új jegyet, ahogy anyukám mondja „sosem tudhatod, hogy mi mire jó”. Így is lett, 18:18-ra, azaz 3 perccel a gép felszállta után érkeztünk meg, Mike berohant a gép kiírást nézni, én pedig kint a csomagokat intéztem. Mike jön kifelé örömtelen arccal, hmm gondoltam, ezt akkor lekéstük, de…..NEM, 1 ÓRÁT KÉSIK A GÉP! Így is sietősen kellett mindent intézni, csomag leadás, extra kilókért a sarc befizetést (jutányos volt, 7 kg=1150Baht=6000Ft) onnét az F5-ős kapuhoz kellett menni.

Bennem volt az ösztön, hogy szaladni kell (addigra az adrenalin szintem már bizonyosan ütötte a plafont) és igazam is lett az F5 –ös kapu kérem szépen a leges-leges-legutolsó kapu volt, egy örökkévalóságnak tűnt a futás. Majd egyszerre feltűnt a biztonsági ellenőrök asztala, ott persze fennakadtam a házi patikámmal, ami a táskámban lapult, és valami nem tetszett a másik táskámmal sem, így mindkettőt kipakoltatták… gondoltam, már csak ez kell nekem!

Addigra értünk az F5-ös kapuhoz, amire az utasok már megkezdték a beszállást, hu még beértünk mi is, de Mike-kal úgy néztünk ki mint két űzött vad és legalább úgy is éreztük magunkat!!! A konzekvenciákat levontuk, többé ilyen nem fordulhat elő.