Durian - a gyümölcsök királya / Durian tasting

Ma délután barangoló körútra keltünk, itt a környékben szerettünk volna egy nagyot sétálni, hogy kiszellőztessük a fejünkből az egész napos állás böngészést. Elég messzire is jutottunk, közben meg is álltunk egy kis vacsorára. Kagyló pörköltnek nevezném, amit ettünk természetesen az elmaradhatatlan rízzsel és némi zöldséggel. (2,70 dollárt fizettünk érte, ami 320FT !!!!) Ragyogó volt, és milyen olcsó… J

Ahogy haza vettük az irányt egy helyen felfigyelünk fényre és árusokra, közelebb mentük, és megláttuk, igen ők azt árulják…

…de mit…

Van ez a növény, némelyek gyümölcsnek merik nevezni, DURIAN (durien).

Szingapúr első számú gyümölcse oly annyira, hogy megihlett már építészeket is:

Közelebb mentünk és az eladó volt oly nagylelkű, hogy az amúgy 6-8 dollárt kóstáló nyalánkságot ingyen, ízlelőbimbóink kárára, megengedte megkóstolni. Kérem szépen, Mike-kal átestünk tűzkeresztségen, most már biztosan tudjuk, Szingapúrban vagyunk.

Ez a növény, ez büntetés…. huuu szerintem ilyen gyalázatos íz még nem volt a szánkban, képzeljétek el ezt a gyümölcsöt ilyen puha képlékeny izé, ami sárga. Ahogy „letörsz” egy darabot ilyen sárga krémszerű folyadékja is van, és amikor a szádba veszed, hát ilyen fűszeres hagymás szörnyű íze van.

Gyalázatos!

Ja, azt nem is említettem, hogy még a metróra sem lehet felvinni, mert olyan elviselhetetlen szúrós szaga van, hogy az emberek lelki nyugalmát megbillentené. J

Megfogadtuk: Először, és utoljára!

**************************************************************

I will keep this one short because I have to go brush my teeth again.

Whilst on an otherwise enjoyable evening stroll in the suburban neighborhood of Hougang, Imola and I came across a typical example of Singapore culture: the Durian seller. Don't fall for the hype, it really doesn't smell that bad...but it tastes like ass. Well, mustard, and then ass.

The shopkeep was very nice, and granted us a free sample after we badgered him a bit and it was obvious that A) we weren't going to buy a whole one, and B) we had no idea what a Durian really tastes like. He asked us if we want Sweet or Bitter, and I wisely chose "Sweet."

I suppose we knew all along that one day we would try Durian and that it would be gross, so we bravely scooped out a small mushy fingerload from the spiky husk. It has exactly the color and a lot of the texture of mustard, so I think that informed my decision-making process as I searched for a term which could describe this nasty fruit. Imola describes it as "spicy with an onion aftertaste."

We departed the stall and a bemused shopkeep, trying unnecessarily and in vain to relate to each other the sensation permeating each of our mouths. A visit to the first available drinks seller did not get rid of it, and the supremely unpleasant Durian-burps persist even now as I type this.

Better luck tomorrow...

Mennyibe kerül az élet(stílus)? / How much for a life(style)?

You may be interested to know how much "stuff" costs in one of the most developed countries in Asia. Answer: Not Much.

Prices in USD - "Total" does not include the mobile phone

*******************************************************

Mennyire drága a Singapore? Válasz: Nem annyira.

HUF Árak - A "total" a telefonon kivűli ár

Szingapúr …

Nem tudom, hogy ez jel-e, de olyan szerencsével indult az utunk Szingapúrba, hogy magam is alig hiszem. Kijelenteném, hogy ránk, NEM jellemző módon, nem néztük meg ellenőrzés céljából a jegyeinket, az indulás előtt.

Én emlékeztem, hogy 8-kor megy a gép, hm príma gondoltuk, hisz van idő Bankokban mindenféle dologra napközben és este pedig szépen elmegyünk a repülővel.
Hozzátenném, hogy bár nem szolgált rá Bankok a magatartásunkra, de úgy voltunk vele, hogy jobb biztonságban tudni az értékeinket, mint később sopánkodni, ha eltűnnének, ezért szépen mindent leadtunk a hotel széfjébe.

Komolyan, még csak ráutaló magatartást sem lehetett látni, hogy valaki bele akarna nyúlni a táskádba, méregetné a fényképezőgéped értékét… abszolút nem kellett félni sem nappal, sem éjjel. No de ne is térjek el a szarvas hibánk tárgyától, ugye a jegy is le volt adva, és nem feltételeztük, hogy tán Imolka nem jól emlékszik!

Mi szépen 17:30kor taxiba szálltunk, hogy szökőár esetén is még időben odaérjünk a 8-as géphez, mikor is, Mike-től elkérem a jegyet, hogy csak „bizti-ami-bizti” megnézem, az indulást és rá egy percre, meghűlt bennem a vér, kirázott a hideg, a szívem kalapált… és reszkető szavakkal közlöm Mike-kal, hogy a gép 18:15 kor megy!!!

Hát igen, taxival a reptér 45 perc volt, és én ezt a kis problémát 17:35kor vettem észre, és írták, hogy 17:40kor lezárják a checkolást. Hát gyászos volt a hangulat, én okoltam magam, hogy miért nem néztem meg, Mike meg magát, hogy mindent rám hagyott, és most még csak joga sincs mérgesnek lenni, szóval el voltunk keseredve.

Úgy döntöttünk, hogy menjük azért ki a reptérre és személyesen szerezzünk új jegyet, ahogy anyukám mondja „sosem tudhatod, hogy mi mire jó”. Így is lett, 18:18-ra, azaz 3 perccel a gép felszállta után érkeztünk meg, Mike berohant a gép kiírást nézni, én pedig kint a csomagokat intéztem. Mike jön kifelé örömtelen arccal, hmm gondoltam, ezt akkor lekéstük, de…..NEM, 1 ÓRÁT KÉSIK A GÉP! Így is sietősen kellett mindent intézni, csomag leadás, extra kilókért a sarc befizetést (jutányos volt, 7 kg=1150Baht=6000Ft) onnét az F5-ős kapuhoz kellett menni.

Bennem volt az ösztön, hogy szaladni kell (addigra az adrenalin szintem már bizonyosan ütötte a plafont) és igazam is lett az F5 –ös kapu kérem szépen a leges-leges-legutolsó kapu volt, egy örökkévalóságnak tűnt a futás. Majd egyszerre feltűnt a biztonsági ellenőrök asztala, ott persze fennakadtam a házi patikámmal, ami a táskámban lapult, és valami nem tetszett a másik táskámmal sem, így mindkettőt kipakoltatták… gondoltam, már csak ez kell nekem!

Addigra értünk az F5-ös kapuhoz, amire az utasok már megkezdték a beszállást, hu még beértünk mi is, de Mike-kal úgy néztünk ki mint két űzött vad és legalább úgy is éreztük magunkat!!! A konzekvenciákat levontuk, többé ilyen nem fordulhat elő.

72 hours in S'pore

We arrived at nearly midnight on Thursday night and the dust is finally settling now, Monday early afternoon. In the last three days we have:

• moved in to our shared house accommodation

neighborhood:

• bought all of our immediate household needs (soap, coathangers, etc.)
• signed a two-year contract for mobile internet (2Mbps)
• purchased a new Nokia mobile phone (50 USD)
• visited the shopping centers at Orchard Road, Harbor Front (VivoCity), Little India and our local mall, which is not small.
• Sampled Indian, Chinese, Singaporean, and Western food. Today we will try Malay cuisine.
• Visited with our friends here - Michelle, Sue, JJ, and Gavin. Geraldine couldn't come to lunch because of a family event.

We are lucky enough to already have friends in Singapore, and it is worth it to relate the story of how that came to be. Last November Imola and I were walking home from having a few drinks after work in Budapest, and we saw on the street a group of five young Asian tourists with maps and confused expressions on their faces. I correctly guessed that they were looking for the Youth Hostel which is in my building on the same floor. We walked the last few hundred meters together and began chatting with them by asking where they came from. At that time in 2007, Imola and I were seriously thinking about relocating to Asia and the most serious suggestion thus far had been South Korea. When we learned that they were from Singapore, we were very interested to know more about their country. We all met for drinks a couple of nights later and they told us quite a bit about the beautiful country where we now live. In the course of the last year, Imola and Michelle kept up regular correspondence by email. When everything was settled and we bought tickets to come, Michelle volunteered to house hunt for us and found the great place where we are now.

Our accommodation is a two-story house 15 minutes by subway outside of the Central Business District. In addition to our bedroom, there are two bedrooms each occupied by a second-generation Indian couple. Downstairs there is a smaller bedroom occupied by an Indian grandmother. There is a bathroom/shower both upstairs and downstairs, washing machine, full kitchen, and a large unairconditioned living room. It takes about five minutes to walk to the MRT (subway) station at Kovan. When it is raining, we delay our departure so as not to walk in the rain. So far we haven't had to wait more than 30 or 40 minutes for it to stop, so even if we are on the way home, it is pretty convenient to stop for a meal at the food court of the Heartland Mall before we walk back to the house.

Right now the main goal is to Find A Job. We have multiple good sources of job leads, but mostly we are scouring the Internet and local newspapers for opportunities. The most important thing to do is to get out there and meet people. One way I plan to do this is to enroll in a Mandarin Chinese class. I figure that if I take a liking to the language, it would significantly beef up my resume if I could say that I have even a basic understanding of the language. 75% of Singapore has Chinese heritage, so it is a great place to learn.

We are also taking time to be tourists, because hopefully we will be too busy to do such things in the coming months. First on the list is a trip to Sentosa, which was yesterday thwarted by inclement weather. We will keep trying. Instead, we spent several hours wandering around VivoCity, which is SG's largest retail shopping center (for now). My favorite shops at VivoCity were: Candy Empire, Carl's Jr. hamburgers, the huge bookstore, and the equally huge 100 Yen shop which was just like the ones in Japan. They also had a movie theater but we didn't recognize a single one of the several movies playing so we skipped that.

Later on today we may go back to Little India because there is a festival today which features fire-walking on a 4 meter long bed of coals. Very cool. Later this week there will be an event organized by the Hungarian Embassy to celebrate the October 23rd national holiday. We have sent an email to get on the guest list, and if we do attend then that will be an excellent networking opportunity for us. No reason why at least one of us shouldn't find a job opportunity through somebody there.

Final note: Imola is working on getting our picture galleries posted to this blog via Picasa, so look for that soon. We took tons of pictures of Bangkok, the malls here, and our house.

Bangkok Baby!

Mindenkit szeretnék megnyugtatni, élünk és virulunk itt Dél- Kelet Ázsia picinyke szigetén. No de ne is szaladjak ennyire előre…
Kezdem Magyarországról, az utolsó pár nap, amit otthon családi körben töltöttünk Mike-kal keserédes volt, mert erős tanúbizonysága volt ez a családi szeretnek, de pont e miatt pokoli kínnak éltem meg a búcsúzós pillanatokat, és ezekből bőven kijutott. Új Duna gyűlt össze a könnyeinkből.

A repülő út rövidke volt Budapestről Münchenig, csupán egy óra, ahol is tudtuk, hogy 4 órát kell várnunk a csatlakozásra. Szerencsére a csomagok Bankokig nem kellett törődni. Tekeregtünk a gigantikus reptéren, vicces volt, mint egy vég nélküli bevásárlóközpont. J Münchenből induló milliónyi gép miatt, a mi járatunk sokáig ki sem volt írva, majd mikor előbukkant, láttuk, hogy 18:40 helyett 20:00 az indulás, ami 20:40 lett barátok között is.

Viszont terminál 2ből el kellett jutni terminál 1be, ami azért nem volt ilyen egyszerű, ahogy ez hangzik, persze azért röpke egy óra alatt ez megoldható volt. Nordseeben falatoztunk még indulás előtt, ami jó ötletnek bizonyult, mert késésünkből kifolyólag, kb. 10 korul kaptunk vacsorát.
Minden esetre, így jól sült el, hogy 4-6 óránk volt rábukkanni a kapura, amit közben meg is változtattak, de nem vállalnám be ezt a repteret 1 óra átszállási idővel!!!
Utána jött a fincsi kis 9,5 óra repülés, Sopron fölött úgy rázott a gép, de azon gondolkoztam, hogy nem perecelhetünk le pont Magyarország felett… es így is lett, megkegyelmezett az anyaföld és elmehettünk szépen felette. Nem ment jól az alvás, 3-4 óra egyben kb., amit aludtam, Mike kicsivel többet, nem volt film, és az ülések szabványra akkorák voltak, mint a miket megszokhattunk az európai utakon. Nem vagyok túlzó, ha azt mondom, nem volt egy leányálom az út.

Pár adat, ami megmaradt az útról, hajnali 2kor láttam a monitoron, hogy Üzbegisztán körül vagyunk. Hajnali 3kor erős fényekre lettem figyelmes, nem lámpát gyújtottak, hanem a le nem húzott ablakokon árad be a fény, ez misztikus érzéssel töltött el, hmm a nagy Ázsia ébredezik. J Még érdekes volt számomra a tudat, hogy India felett vagyunk, kb. 4-4:30 korul. Szuper volt látni Kalkuttát, és a Gangeszt, amolyan barna valójában.

Bankokba érve első sokkk a csúcs szuper reptér volt:

Míg ügyes bajos dolgainkat intéztük a reptéren, kimentünk tesztelni az időt, és kellemesnek tűnt árnyékban, olyan langyos érzet, a páras sem tűnt szörnyűnek. Később mindez változott helyzettől, napszaktól függően, volt, amikor azt hittem, hogy egy sütőben vagyunk, néha égetett a nap, persze a légkondis helyek is mások vagy éppen az árnyékos, szellős teraszok, de egy szó, mint száz, azért ezt ki lehetett bírni. Kb 40-50 percre vagyunk a reptértől, a Viengtai szálloda környéke nyüzsgő, forgatag volt. Kérdeztétek a kulturális sokkjaimat, hmm pl: más ízű a víz, olyan kesernyés. Minden élő, olyan harapni valóan zöld. Félig víz áll a wc csészében….??? (Mike mondta, hogy ez az amerikai módi, hát én az európaira szavazok) Az emberek hihetetlen kedvesek es közvetlenek, mosolyognak…???

Mint, utóbb értesültünk róla, mi épp egy nagy buddhista ünnep kellős közepére értünk Thaiföldre, bár a 3. napon úgy éreztünk, hogy vagy a naptár minden egyes napja ünnep, vagy a helyiek vetítenek, hogy ezzel is fokozzák a város különböző pontjainak látogatását, amit ha lehet tük-tükkel tegyünk meg. Egy út kb. 20-100ig terjed, viszont ha ünnep van, akkor ugye 20, de a soför meg fog állni 1000 és egy helyen, ékszerész házaknál, varrodáknál, hogy kedves turista menj már be, csak 5 percre, mert közben ő a parkolóban álló tulajtól kap egy pecsétet, ami 150 Baht fizetést hoz. (45 baht = 1 euró = 250 ft) Az első napon ezzel nem is volt gond, de a 3. nap, már „no stopping” kikötéssel szálltunk be a kis kerekes tákolmányba. Ez a kis gépezet borzasztóan zajos és büdi. Hajmeresztő a KRESZ, vagy inkább annak teljes hiánya, de eddig meg egy koccanást sem láttunk. (balkéz szabály él)

Az egész város tele van buddhista templomokkal, buddhista szerzetesekkel, sok a macska és kóbor kutya, őket senki sem bántja, hisz itt hisznek a reinkarnációban!
Meghalt a király húga 3 hónapja es egy sokan vannak feketében gyászra való tekintettel, egyébként a rózsaszín a királynő, a narancs a király színe, így e kettőből akad bőven ruha.
Kaja abszolút kiváló, amivel sikeresen mellé- melléfogunk az az ételek chili tartalma, hmm rá kell jönnünk, mikor azt mondjuk, hogy csak kicsit csíphet, az igen relatív fogalom. Így napjában többször égettük le a nyelvünket és torkunkat. J
A szállodai reggeli furi kicsit, mert bár van ilyen fél igazi európai-amerikai mix étel, pl a Mike féle kis fluffy palacsinta, francia toast, meg corn flakes (nincs kakaó L) de ami ugyanígy felszolgálásra került, azok a sós levesek, helyi sült, rántott dolgok, ebédre való saláták, amikhez szinte közel se mentünk.
Ami felébresztette a vágyakozást, hogy vissza szeretnénk jönni, az a tudat, hogy 1100 Baht-ért, ami kb. 24 euró – 5-6ezer Ft/fő, el lehet jutni a vízi piacra, a tigris templomba és a Kwai folyóhoz.
(Tigris templom, az a hely, ahol az ember szabadon bóklászhat beebédeltetett tigrisek között és simogathatja, babusgathatja a kifejlett állatokat, illetve a kicsiket!!!!!! Lelkesedésünk kimagasló)
Egyik este összebarátkoztunk 2 brittel, ők aznap érkeztek, mint mi, es ők épp az egy évre a régióban tervezett utazásukat kezdték meg. Mennek Vietnamba, Laoszba, Kambodzsába, egy thai szigetre búvárkodni.... Ausztráliába, Új-Zélandra... , nagyon aranyosak voltak, egy élmény volt velők az este.

=============================================

We have arrived! Our hotel is in a great part of town, we saw a few temples today and are getting acclimatized to the weather.

There are three main flavors of life that I know: American, European, and Asian. Of all the three, Asian rocks the hardest. Life here is even more laid back than Europe, way more vicious than the States, and yet everybody is incredibly friendly.

Tomorrow's plan is to visit the water-market, where everybody shares the canals, and maybe another temple. Other great things: the beer, tuk-tuk rides, and clean swimming pools.

We are leaving on Thursday evening, and one of the first things we are going to do at our next tropical destination is to visit the island paradise of Sentosa. Please google some images to see where we are going :)

More from Singapore...

Hogy jutottunk el idáig...?! - You're going WHERE?

Hogy jutottunk el idáig...?!

Alapvető hitünk: „…mert utazni jó!”
Mindketten, megismerkedésünk előtt is, sok helyen, sok országban vendégeskedtünk már, így a költözés ötlete nem volt újdonság egyikünk számára sem. Csak meg kellett találnunk azt az országot, ami mind a kettőnk számára bizsergető célpontot jelent. A világtérképet képzeletünkben kiterítettük, és még mielőtt elkezdtünk volna az országok között lépegetni, volt két kitételünk. Amerika = "na oda biztos, hogy nem", másik pedig, hogy "lássunk világot"! Európában, jól hangzott Spanyolország, mindig csodás úti cél volt, csak sem a nyelv, sem, pedig a gazdaság nem tette volna könnyűvé a kiköltözést. Európát úgy éreztük, hogy persze más más, de valahol még is ugyanaz, mint M.o. Mi a kalandot keressük, a kihívást, azt hogy gyökeresen változzanak meg a körülvevő mindennapok, hogy érezzük meg a döntésünket. Vakmerő, mondják is sokan.

Dél-Amerika és Afrika, tán érthető módon, politikai, gazdasági instabilitásuk folytán, szinte elő sem jöttek, nem úgy Ázsia, a szunnyadó ÓRIÁS.

A két kiszemelt ország Dél-Korea és Szingapúr volt, a meccs elején a koreaiak álltak nyerésre, de az utolsó 8 hónapban, Szingapúr torony magasan elvitte a pálmát. (Ausztrália pedig a jövő titka…?) Így történt a ráhangolás, az pedig, hogy miért most. Ez is könnyű, nincsenek kötöttségeink, most még abszolút mobilisak vagyunk. Így úgy éreztük halogatásnak helye nincs, vár Bennünket az élet!

**************************************************************************************

You're going WHERE?

Singapore. Everybody has heard of the place, and we want to go and find out what its all about. First, some background. Budapest, the Pearl of the Danube, Paris of the East, and our current home just isn't doing it for us. A young, hard-working, widely traveling couple just cannot save any money at all and we have seen most of what the city has to offer. Budapest has been a great base from which to explore the surrounding continent, and we hope that this is one of many parallels we will find between our current home and our next.

We chose Singapore because it has a developed job market, is a native English-speaking nation, is safe and clean, and is very well situated in South East Asia. Economic prospects over the short and medium terms (12 to 36 months) look great, unlike a lot of other countries in the West.

Our goals are to have valuable work experiences, unforgettable travel adventures, and to make financial progress towards our future together.

Csak pár kép előzetesen Szingapúrról / A couple of pictures for now:

Légkondicionált utca!!! - This is the air-conditioned street!!!


Ez nem a reptér, ez a metró! - This is not the airport, this is the subway station!